Majdnem négy évvel ezelőtt vágtam neki a futásnak. Azért kezdtem el, hogy egészséges legyek, és változtatni akartam az életemen. Tudatosságot, magabiztosságot és célt kerestem magamnak.
Ahogy már olvastad, ezt volt az eddigi egyik legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Kitartóan futottam, az elején kifejezetten lelkesen, dinamikusan. És ahogy fogyott az energiám váltottam lassabb futásra. A meleg miatt felkészültem, ha bármikor azt érzem, hogy nem bírom tovább, megállok. Az épségemet nem kockáztatom.Az útvonalon három lehetőség volt a táv lerövidítésére.
A táv alatt kétszer futottunk fel a falra. Második alkalommal 33 km-nél. Úgy érzetem, itt már túl vagyok a nehezén, már le is tudom sétálni. Ami aggasztott, hogy több, mint 300 méter szintkülönbség volt még előttem. A legnagyobb meglepetés számomra ezen a ponton érkezett. Elkezdtem magam ostorozni, ami futás közben eddig nem volt rám jellemző. Feltettem magamnak a kérdést: "Minek jöttem ide? Minek kell ez nekem? Miért csinálom ezt? Ideje kiszállni!' Éreztem, hogy még van energiám, és visznek a lábaim, a szívem dobog, de a kitartásom fogyóban volt.
Futottam a következő döntési pont felé, ahol döntök, hogy rövidítek vagy megyek tovább. És hallom a belső hangom, hogy 'miért jöttem ide? Állj meg, add föl!'. És rögtön érkezett is a válasz. Tudom miért jöttem ide, tudom miért csinálom, tudom miért kell ez nekem. Ebben a pillanatban megváltozott a megközelítésem, és a nehézségemet nem szenvedésnek láttam, hanem erőfeszítésnek. Tudtam magamban ahhoz a célhoz ismét kapcsolódni, ami az út elejétől energiát ad, és visz előre. A belső hang, féltett engem a nehézségektől. Megköszöntem neki, hogy figyelmeztetett, és azt is tudatosítottam, hogy vigyázok magamra, és lassítok, ha úgy érzem szükségem van rá. Ez segített nekem abban, hogy végigfussam (és sétáljam :)) a 42125 métert, és célba érjek a versenyen. Így lettem annak az alig háromszáz embernek az egyike, aki 2017-ben teljesítette ezt a távot.
Mit érzékeltél ekkor? Mit csináltál, hol voltál, kivel. Miket mondtál magadnak? Milyen belső monológokat hallottál?
Milyen cél felé haladtál? Mit akartál elérni? A célod megvalósulásától milyen változást reméltél az életedben?
Amikor belevágtál, miért szántad el magad? Mi mozgatott? Mi motivált? Milyen hosszútávú cél lebegett előtted?
Ha arra gondolsz, hogy ez a belső hangot pozitív szándék motiválja, mi az? Szeretne téged megóvni valamitől? Szeretné, hogy sikeres légy? Szeretné, hogy figyelj magadra?
Ha beazonosítottad a hang pozitív mozgatóját, köszönd meg neki, hogy figyelmeztetett. Azt is mondd meg neki, hogy meg fogsz birkózni a helyzettel, így most a hang visszavonulhat.
Ha végiggondoltad a kérdéseket, írd le magadnak, mit tanultál ebből a gyakorlatból. Mit fogsz a későbbiekben is hasznosítani ebből.
Az iskolából megmaradt emlékeim a tanulásról szinte a magolással egyenlők. Ülök egy papír vagy a gépem előtt és hangosan mondom magamnak a dolgokat, amiket meg akarok tanulni. Mivel vizuális vagyok, ezért a lényeget kijegyzeteltem magamnak, és egy újabb papír előtt ültem. Azt már csak később tudtam meg, hogy a magolás egy ici-pici része a...
Mindig is foglalkoztatott az önbizalom kérdése. Úgy tartottam kevés önbizalmam van, mert azt gondoltam, hogy akinek sok önbizalma az nem fél. Aztán kaptam visszajelzést arra, hogy milyen magabiztos vagyok. Kezdetben elengedtem a fülem mellett ezeket a visszajelzéseket, aztán ránéztem, milyen valóságalapja van. Trénerként és coachként is sokat...
Ma négy éve futottam az első félmaratonomat. Emlékszem, hogy ez volt az első megmérettetésem a futásban. Négy hónapon át kitartóan készültem, folyamatosan és fokozatosan növeltem a távot. Figyeltem arra, hogy mit eszek, mennyit alszok. Akartam elérni. Aztán eljött a nagy kísérlet napja. Elindultam.